Vége a dalnak

Buenas noches para la ultima vez.

Mint említettem, ez lesz az utolsó bejegyzésem ezen a blogon, amire elszántan firkálgattam az elmúlt 3 hónapban. Az utolsó este hagytam abba a történetet, így úgy gondolom tartozom azzal, hogyan fejeződött be véglegesen a kis kalandunk, illetve hogyan folytatódik az enyém.
Valamikor hajnali 2-3 körül írhattam meg a bejegyzést, vagyis hát akkortájt feküdtem le. Hajnalban 5kor ébresztettem magam, fel kellett kelnünk, a taxi 6:30kor várt a Granada 10 előtt minket. Petivel élmény volt ébredni. Gyakorlatilag egész reggel(vagyis amíg készülődtem) gyerekdalokat hallgatott a telefonján, miközben aludt, hiába próbáltam felkelteni többször is, valahogy nem akaródzott neki felemelkedni a kanapéról, vagy a telefonját kikapcsolni. Gyorsan összeszedtem a szemetet, bepakoltam a laptopomat (amit a reptéren majdnem elhagytam :”DDDD) és felmentem a fiúkhoz, hogy felkeltek-e már. Jamil és Bütyi nem is aludtak, Márk és Gergő pedig már ébredeztek, így tényleg csak Petit kellet kirobbantani a kanapéról, amit Bütyi segítségével sikerült is kivitelezni, egy nagyobb hangerejű “PETI KELJ MÁR FEL B**ZDMEG, MINDJÁRT INDULUNK, HA KELL ELMEGYÜNK NÉLKÜLED CSAK KELJ MÁÁÁR FEEEEL” -el :DD Végül egy kisebb kapkodás, és Petire várás után, már bent is ültünk a taxiban. Ahogy elmentünk a Gran Via-n végig az ismert utakon, elszorult a szívem, nagyon megszerettem a várost. Végül sikeresen felszálltunk a buszra és elindultunk Malaga felé. Tejködben közlekedtünk szinte végig, és Peti Forma1-ezésének köszönhetően egész jó hangulatban telt az út. Előkerültek a régi emlékek, mit csináltunk amíg kint voltunk, közben Jamil cukkolta Márkot, hogy még mindig nem találja a szótárát, de a rágója közben megkerült. Volt, aki el-el bóbiskolt (Peti végigaludta az utat, már-már fogadtunk arra, hogy a mellette ülő nőre vagy a másik oldalon elhelyezkedő szintén alvó srácra fog-e ráborulni), én zenét hallgattam, Márk hol felállt, hol leült, Gergő valamikor napfelkelte után elővett egy zacskó csipszet és a laptopját nyitogatta, Bütyi meg hol beszélt, hol elbóbiskolt. Végül megérkeztünk Malagába. Petiből dőlt a szó, nem is tudom, talán az előző esti tinto hatására, de borzalmasan sokat dumált : D Végül hol fekve, hol üldögélve, mászkálva, unatkozva, beszélgetve, rajzolgatva, de eltöltöttünk négy ‘röpke’ órát a gépre várva. Ami mint kiderült késett 20 percet. Végül is minden rendben volt, a pilóta elég gyorsan felhúzta a repülőt, be is dugult a fülem annyira, hogy semmit nem hallottam abból amit Gergő mondott nekem : DDD Aztán szitkozódtam egy kicsit, hogy az út amit a busz tett meg Granadától Malagáig, 2és fél óra volt, a géppel pedig 10 perc alatt visszaértünk a Sierra Nevadához. Aludtunk egy picit, kaptunk kaját, majd Zürichben átszálltunk egy másik gépre, és megdöbbenve nyugtáztunk, hogy K**va hideg van. Egy rövidebb repülés után(ahol ismét megkajáltattak) leszálltunk A Liszt Ferenc repülőtéren. A csomagom húzókáját széttörték így érdekesen cipeltem ki méretes bőröndömet. Közben Márk, ahogy egész úton hangoztatta, akkor is elmondta vagy 32423525-ször hogy “Bogi el ne mert bőgni magad, ha bőgni fogsz esküszöm, hogy megütlek, érted? Ne bőgjél, érted? Maunika, nem bőgsz, vagy megütlek.” Megtörtént a nagy átlépés. Kikerültünk az előcsarnokba. Mindenkit vártak a szülők, barátnők, testvérek, rokonok. Megható volt. Aztán a tömegből valahogy kivánszorogtunk a kapu elé éééééééés láss csodát, csak nem eltört a mécses?! Elkezdtek legurulni a könnyek az arcomon, összeszorult a szívem, hogy ez most már tényleg az utolsó pillanat, innen már csak hazafelé van.  Ránéztem Márkra, Ő visszanézett és valami hihetetlenül furcsa, kontrollálatlan arckifejezés ült ki az arcára és csak annyit tudott kinyőgni, hogy: “Mondtam, hogy ne sírjál”, de nem ütött meg csak az a bolond arckifejezés ragadt rá a fejére, amit a mai napig nem tudok eldönteni, hogy ő is meghatódott, vagy megzavarodott, vagy miiiit tudom én : DDDDDD Végül megnyugtattam magam, elkészült az utolsó csoportképünk, majd elbúcsúztunk egymástól, és hazamentünk…

Azóta nem sok minden történt, csak gondolom az ilyenkor szokásos dolgok. Család és barátlátogatás, gyakorlatilag 6000-szer meséltem el minden történetet. És itthon nem sok minden változás történt. A legkiemelkedőbb az új metro volt számomra. De amúgy minden ugyanolyan mint volt, és most olyan érzésem van mintha csak 1-2 hétre mentem volna el. Pedig nem 😀 És ezt csak a minuszukon érzem és a sötétségen ami itthon van. Most készülök a vizsgáimra és telihold van így nem nagyon tudok aludni. De azt hiszem itt az ideje, hogy most befejezzem. Nem tudom kik voltatok, de ha olvastátok a blogot, akkor köszönöm, hogy követtetek, és még egyszer köszönet az Artemissziónak ezért a lehetőségért. Köszi srácok, hogy veletek lehettem, és tényleg baromi jól éreztem magam : DDDDD nagyon jó csapatunk volt, és úgy gondolom, hogy ez mind a hatunk számára egy életre szóló emlék, élmény, történet marad, amit majd az unokáinknak fogunk mesélni (vagyis én biztos), hogy “Jaaaaaaaaaaaj kisunokám, amikor Öreganyád Granadában élt 5 fickóval…”. És innentől, már ti is tudjátok 🙂

Adiós!

“Bye bye Granada Hills, I’m gonna miss you…”

Elérkeztünk az utolsó éjszakánkhoz, itt a Gránátalmában. Peti éppen a nagyszüleivel beszél itt mellettem a kanapén, a tea már kihűlt, és minden össze van pakolva. Kicsit félünk a következő naptól, A fiúk lemérték a poggyászukat, Jamilé 21 kilót nyom. Én nem mértem le a táskámat, majd a reptéren lemérem, de tartok tőle egy kicsit, hogy túllőttem a súlyhatárt. Mégsem aggódom annyira, hiszem 23 kiló volt a poggyászom, 5 kiló ruhát biztos, hogy kidobtam, kimentek a samponok, a tusfürdők, a sok krém, gél ,amit hoztam, női kis finomságok, minden elfogyott, vagy a kukában landolt. A házi pálinkám már az első este elfogyott, így az a fél liter sem nyomja már a táskámat. : DD (Közben Peti nagypapája üdvözletét küldte és én is üdvözöltem :D) A kézipoggyászomban van még hely, szóval nem hiszem, hogy problémám lenne, sőt a reptéren még lesz 3 óránk alakítani a csomagokon. (közben Peti énekel nekem: “Bogi ezt a dalt neked írtam: BOOOOG-LÁÁÁÁR-KAAAA, BOOOOOG-LÁÁÁÁR-KAAAAA, MIKOR MEGYÜNK,MIKOR MEGYÜNK MÁR HAZA?! BOOOOG-LÁÁÁR-KAAAAA, BOOOOG-LÁÁÁR-KAAAAAA, HOLNAP REGGEL, HOLNAP REGGEL MEGYÜNK MÁR HAZAAAAA!”) Szóval ott tartottam, hogy nagyon remélem, hogy az ajándékok és a ruhák nem nyomnak annyit, amivel nem tudok felszállni a gépre.. ha mégse így van akkor 6 réteg ruhában megyek haza.
Érdekesek voltak utolsó napjaink, Márktól szinte mindenki elkapta ezt a torokfájós mizériát, így kicsit betegesen telt a hét 😀 Ez a baj azzal, ha sok ember lakik együtt: Ha valaki egyszer beteg lesz, megfertőzi a többieket és ez így megy tovább egy végeláthatatlan ördögi körben. Megvolt az utolsó Ladie’s nightunk, jól sikerült 😀 Bütyit annyira megszerették ott, hogy VIP vendégeknek érezhettük magunkat. Nagyon jó volt.
Jó érzés lesz újra látni a barátokat, családot otthon, hiányoznak már. Hátulütője is van sajnos a hazaútnak. Elbúcsúztunk a barátoktól munkatársaktól. Nagyon nehéz volt kilépni Hétfőn a szalon ajtaján. Könnybe lábadt a szemem, pedig nem számítottam ilyen reakcióra. A munkatársaim és a főnököm is megkönnyeztek, olyan nagy szívvel és odaadással öleltek meg, hogy még mindig nem tudom felfogni. Nagyon fognak hiányozni, jó volt velük dolgozni 2 hónapon keresztül, nagyon jó közös élményeink vannak 😀 Amikor Cristivel rájártunk a trüffelre, vagy a pucér hapsi a spa-ban, a melegítős ágyon üldögéltünk és beszélgettünk, mindenben segítettek, tündériek voltak. Laurával nagyon sokat beszélgettünk, együtt mentünk haza, a nevetések amikor elmagyaráztam, hogy néhány spanyol szó mint a pelo, vagy a lobasso magyarul mit jelent :D, sokat kérdezgettek. Maribel a főnököm mindig kijött velem füstölni a szalon elé, elszórakoztattuk egymást. Eszembe jutott, amikor az egyik vendék megdicsért, hogy milyen jól masszírozok (“Ez a lány úgy masszíroz mintha harminc keze lenne!), Maribel csillogó szemekkel mosolygott rám, és megveregette a vállamat. Nagyon jól esett. Ha elrontottam valamit csak nevettünk rajta, ha rosszul éreztem magam segítettek, teát itattak velem, lefektettek a masszázságyra. Szóval minden nagyon jó volt és nagyon fog hiányozni. Az emberek, maga a város, az idő,a siesta, hogy bármilyen meleg van a Sierra Nevada teteje havas marad. Nagyon jó volt az itt töltött idő. Érdekes, az egyik nagyon közeli barátom azt mondta, ne várjak sokat ettől az úttól, mert csak csalódni fogok, és rosszul érzem majd magam. De a magas elvárásaim ellenére is, mérföldekkel jobbra sikeredett, mint amire számítottam. Ezt az öt lököttet nagyon megszerettem, és ha ezt egyszer elolvassák, akkor köszönöm, hogy ezt az időt velük tölthettem, és beengedtek a világukba, hacsak kicsit is.
Vegyes érzésekkel térek haza, maradnék is meg nem is, kíváncsi leszek, hogy 16 óra múlva, amikor leszállunk a gépről, hogyan fogom érezni magam. De ezt majd megírom a következő és egyben utolsó bejegyzésemben 🙂
Hasta Luego!

Leonardo a Leonardoban

A mai napon innen, az Antarktiszrol jelentkezem. A helyzet az hogy hideg van es ho. Szepen magara huzta a takarojat a termeszet, es nyugovora tert. Szerencsere meg nem huzta le rola azt senki, nem ugy mint pl tavaly otthon…Alig pihent valamit, es csak neha volt havas a taj. Nah, szoval itt mar napok ota amiota leesett az elsö ho tiszta feher minden, es szerencsere (azt hiszem) minden nap esett ra.

Itt a napokban elhiresült rolam, hogy naphosszat csak a szobaban kuksolok es nem nagyon szolok senkihez, egesz nap csak a gepet bujom. Ugyhogy gondoltam kinezek egy kicsit. Egyesek (Gyuszi <3) keselyünek hivnak, de en csak megvonom rajta a vallam es nevetek egyet. Nem arrol van szo hogy en most besertödtem vagy ilyesmi, vagy hogy en ilyen kis buzi kocka vagyok. Csak egyszerüen most kell egy kis magan szfera.

Elkezdtünk felkeszülni a karacsonyra is, pontosabban “adventezünk”. Minden penteken huzunk egy nevet egy kalapbol es akit huzunk, azt ajandekozzuk meg titokban nev nelkül. Azota is mennek a talalgatasok hogy  vajon ki kit huzott (legalabbis a mi szobankban).

Ja, nem irtam meg le a legfontosabbat. Miert pont ez a cim? Hat mert voltunk egy Leonardos kis kiallitasban a legutobbi kiruccanasunkor amikor is Leibzig-ben (remelem jot irtam) voltunk karacsonyi vasarozni. Azota mar voltunk Berlinben is 1-2 ilyen vasarban. Igen hangulatos kis helyek, meghozzak a hangulatot es a jo erzeseket (föleg a forralt borok). Szerencsere en mar amiota itt vagyok gyüjtögetem az ajandekokat amiket hazaviszek az embereknek, ugyhogy en nem benazok most az utolso hetekben. Igazabol csak magamra gondoltam az utobbi idökben, hiszen mindenki mast mar letudtam. Nem ugy mint a többiek! He-he. Igaz, nekik se all szet a fejük hogy jajj mit vegyenek, de legalabb nekem mar erre nincs gondom.

Nos, akkor ezzel le is lepek, majd meg irok. Szevasztok!

Kis Karácsony, nagy Karácsony…

Kisült eeeeee máááááááááár a kalááácsom? Hát nem, mert nincs sütőnk : D
Karácsonyi hangulat szállta meg kis lelkelemet, rettenetesen be vagyok zsongva, annak ellenére, hogy az elmúlt 2 hétben sok olyan dolog történt aminek nem kellett volna. Elloptak tőlem 30 eurot, a fiúk tegnap rettenetesen megszívattak, kaptam egy-két hírt otthonról amik nem éppen a legjobbak voltak, a tanáraim nem hajlandóak velem a vizsgákkal kapcsolatban egyeztetni. De hála az égnek minden megoldódott (kivéve a rablást).A következő történt: Pénteken bementem a szalonba, volt nálam 35 euro, kifizettem Laurának Maribel ajándékát (mert szülinapja volt), aztán eltettem a pénztárcámat a táskámba, azt pedig egy kulcsra zárható szekrénybe. Legközelebb otthon nyitottam ki a táskám és már nem volt benne a 30 euro. Laura másnap megnézte, hátha elhagytam bent, de nem. Így valószínű, hogy valaki kinyitotta a szekrényt és kivette belőle a pénzt. Sajnos elég nagy rá az esély, hogy így történt. Mindegy nem húzom fel magam rajta, kajám van, más meg most nem kell, de azért rossz érzés.
Amúgy most már minden rendben van, jókedvem van, teljesen ellepett a karácsonyi hangulat, a srácokkal húztunk, és majd utolsó nap este megajándékozzuk egymást, valami maradandóval 🙂  Lassan hazamegyünk, hiányzik már mindenki nagyon, elkezdtük próbálgatni, hogy ki hogyan fér be a táskájába, ajándékokkal stb. Szép lassan elmegy ez az egy hét és ahogy Peti mondta: Egyik reggel itt ébredsz Spanyolországban, másnap meg mehetsz suliba otthon. És így is van..
Nos ennyi volt a mese mára, zárul Bogi mókatára.
Adiós :DD

Újra jelentkezem…

Háát elég régen jelentkeztem, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt, hogy írjak egy kicsinyke részletet életünkből, avagy életemből 🙂 Na szóval a szakmai rész kezdésénél hagytam nemrég abba azóta lassan már a végéhez is érünk… Hát nagyon jól érzem magam a munkahelyen, teljesen normálisak velem, türelmesek, segítőkészek, poénosak tényleg egy ideális munkahely az ember számára. Én próbálom ezért minél jobban megfelelni és a kiadott munkát teljesen ellátni, ez sikerülni is szokott és már egyre több mindent mernek rám bízni akár már teljesen egyedül is. Elején azért rám néztek mit csinálok, jól csinálom-e? De most már csak kiadják a feladatot és a végén meg vagy kitálaljuk ami épp akkorra kellett vagy elteszem a kamrába és másnap felhasználjuk mert tudják, hogy már elég jól el tudom látni a feladatokat 🙂 Hát akkor ami történt velünk tömören, igazából mint Bogi mindennapi írásaiból is kiderült költözött már be ide patkány is, amit hajnal 3 körül volt szerencsék kiirtani, és ez előfordult kétszer is… Hát ugye mi történt még… ugye meglátogatott minket a Panni aznap este vacsival vártuk 🙂 Az is szép nap volt, a fogadóirodánál nem volt bent Mar aki odaadja a bérleteket, így gyalog mehettünk a bevásárlóközpontba és a sok cuccal haza is 😉 Még itt volt elmentünk szórakozóhelyre, elvittük a kilátóhoz és meglátogatta a munkahelyeinket is beszélni a főnökökkel, nem utolsósorban pedig beszélgetett mindegyikünkkel négyszemközt egy kis időt, hogy mi is a helyzet itt velünk, pénteken pedig már el is ment… Aztán a Gergő szülinapja következett ami nem ünnepeltethetett volna buli nélkül így le is mentünk Granada10-be… Hétvégén pedig vettünk neki ajándékot is 🙂 Találtunk itt egy tökjó piacot ami vasárnaponként van azt is meglátogattuk 2x is, és tök jó ajándéknak valókat találtunk 🙂 Ami nem régi dolog és történt az most pénteken volt, úgy gondoltam ezt megemlítem, hogy elmentünk a heti pénzért a fogadóirodához, a Mar lehozta nekünk a pénzt aláírtuk és kaptunk még egy kártyát is tőle, miután elmondta a Boginak, hogy mi az egy kicsit poénosan jött ki az egész, hiszen közölte, hogy ezzel a kártyával tudunk elmenni orvoshoz ha valami történne velünk… Mindezt 3 hónap után és másfél héttel a hazautazás előtt!!!! 😀 😀 Szerintem ez kicsit poénos… 🙂 Na de mindegy is mert hálaistennek nem történt semmi olyan bajunk… Eljött a szombati nap amikor is felmentünk a Sierra Nevadához 5en, mert a Márk nem jött mondta, hogy nem érezné jól magát :/ szóval felmentünk 5en és a Gergő a Petivel Snowbordozott és síelt… még mi a Bogival és Bütyivel Boboztunk… 🙂 Nagyon jól éreztük magunkat a végére pedig rosszul kezdődött az egész.. Hiszen a Peti és Gergő hamarabb felmentek, hogy időben elkezdjék a Snowbordot és síelést, mi pedig a későbbi busszal, de még ők tudtak használni mindent mi a szánkóval, akarom mondani bobbal nem tudtunk sehova menni mert senki nem tudta meg mondani, hogy arra hol van a kijelölt hely, csak azt mondta mindenki, hogy oda az adott helyre nem mehetünk… Már annyira idegesek voltunk, hogy fogtuk magunkat és elindultunk felfelé… De közben szidtunk mindent még a Márkot is, hogy milyen jól tette, hogy otthon maradt mert nem tudunk mit csinálni…. Aztán ahogy mentünk felfele, Bogi megkérdezett egy spanyolt miközben telefonált, hogy ez az adott út amin vagyunk merre vezet? Ugye mindenzt spanyolul… Mire a pali telefonálás közbe válaszol Boginak, hogy ez a városba vezet amúgy sziasztok 😀 😀 mindezt magyarul… Bogi mint a hülyegyerek ugrált örömében, hogy juhuuu magyar…. Na és az a pali útbaigazított minket megmondta hol lehet használni és, hogy oda busszal menjünk fel mert nagyon messze van. Végre felértünk és ott tényleg lehetett használni… fúú nagyon sokat hülyéskedtünk… Így már végre megérte az egész! Ugye két szánkó volt és 3an voltunk… a Bogi valamelyikünk mögött állt általában csúszás közben… nem egyszer pofára esett áhh nagyon sokat nevettünk!!!! Nahát és mikor mentünk lefele akkor már nem busszal mentünk… és nem is gyalog mert nagyon hosszú lett volna főleg, hogy az út körbe körbe ment…. Így bütyivel fogtuk magunkat és a hegyoldalba neki vágtunk az emberek mondták ne mert veszélyes… de mi csak mentünk… és kisebb fájdalmakkal de csak teljesítettük a feladatot.. 🙂 Bogi persze jött utánunk a hegyen keresztül futva 😀 Miközben kamerázott, fényképezett… Aztán szépen átfagyva mikor találkoztunk Gergővel meg Petivel útnak indítottuk magunkat hazafelé 🙂 Szép kis nap volt… Végül csak megérte elmenni ha már itt vagyunk 🙂 És a mai nap pedig a pihié 🙂 Most már tényleg pár nap van hátra ezt még ki kell élvezni. Eléggé rossz, hogy lassan vége van és mehetünk haza, mert megszerettem a munkahelyet,megszerettem így a többiekkel lenni, meg szerettem a várost, és megszerettem az országot még jobban mint eddig SZERETTEM!!!!! 🙂 Hiányozni fog az egész mert már mindegyikünknek a fejében ott van, hogy lassan megyünk haza… Jövőhéten megkezdődik az utolsó melós hét aztán lesz pár napunk még kitombolni magunkat aztán irányba vesszük a a Liszt Ferenc Repülőteret. Na azt hiszem most leírtam egy kisebb regényt, de majd még jelentkezem… Hasta pronto 😉

2012.11.30-a

Egy kis figyelem!!!!!!!!!!!!!!

Este 23:40 perc kb. Jöttem haza felé és kiraboltak az utcán.
Ez ugy volt, hogy ismerösömmel voltam elkisértem az S-báhnig mert onnan ment hazafele. Ès ezután lent a felüljáró alatt megáltam még elszivni eggy szál cigit. Kivettem táskámból eggy cigit leraktam a földre és rágyujtottam.
Mert lent az U-báhn megállóban nem lehet dohányozni és még fönt elakartam szivni eggy cigit mert a hazafel út majdnem eggy órás csak na mind1. Ès eggyik pillanatról a másikra jobb oldalról rám támadtak ketten. Az eggyik magasabb volt mint én fél fejjel olyan 190-cm er körül lehetett. Annyit vettem észre , hogy elkapja a torkomat neki nyom a falnak és elkezd ököllel ütni, hirtelen azt sem tudtam mivan közben az alacsonyabbik körülbelül olyan magas mint én az meg kétszer gyomorba vágott utánna gyorsan kizsebelt meg elvitte a táskámat. Meg a pénz tárcámat az összes iratommal eggyütt, és elszaladt , a másik kiabált utánna közben szoritta a vállamon a kabátot. Èn meg gyorsan levertem a kezét a vállam ról és elszaladtam. Hazaértem egyböl felhivtam gabit hajnalban. Ès másnap reggel hétre jött balázs gabinak a férje és bementünk a rendörségre bejelenteni mi történt . Ma voltunk a magyar nagykövetségen gabival és 30-euróba fog kerülni az a papir hogy haza tudjak utazni Dec-19 én. Na nem is ez a lényeg. De hála istennek ma felhivták a gabit a rendörségröl és monták hogy küldik majd a papirt hogy mikor kell bemennem a rendörségre képeket nézni a személy leirás alapján. Remélem megtalálták az elkövetöket. Röviden tömören ennyi történt velem. A munkahej amugy meg jó jólérzem magamat igaz az utóbbi másfél héten nem kellett mennem melozni mert nemvolt munka de a héten már majd megyek mert van munka.

Bocsi az elmaradásért.
2012.09.14-Péntek :

Reggel fél kilenckor keltünk fel 🙂 Márk megcsinálta a reggelit ami nagyon jól sikerült :))  A 40-tojásos szalonnás vöröshagymás kolbászos sajtos tojásrántotta. Amig elkészült mi danival ketten lemetünk kávézni a szembe lévö cukrászdába. Feljöttünk meg reggeliztünk azután elmosogattam. Vártuk Viktort, Gabinak a fiát aki elvitt minket megcsinálni a bérleteket meg megmutatta nekünk hol vannak olcsó boltok meg fogorvosi rendelö, és orvosi rendelö 🙂 Utánna megebédeltünk és visszajöttünk ide a szállásra. Filmeztünk volt aki pihent vagy aludt. Lementünk danival kávézni és megismertünk még eggy magyart . Közben megittunk eggy-eggy sört 🙂
Mondott nekünk eggy pár jó hejet hogy hol lehet bulizni meg ruhát venni olcsón :). Azután hivott zsuzsi és este fél 9-re lett megbeszélve a tali.
Elmentünk zsuzsiékkal bulizni és jól éreztük magunkat.

Vege

Minden olyan nagyszerü, Berlin csodas, Gabi szuper, a lakasra nem lehet panaszunk, olyan jo minden hogy meg kell pukkadnia az embernek. Annyira szep a vilag, ahogy lehull az összes level s meghal vele minden. Csodalatos ez a fennseges kopar taj. Valoban egy almok szötte, kepzelet szarnyan repült keplekeny kis darab. Folyton valtozik, sosem all meg. Remeled, hogy lesz egy biztos pont amire nyugottan leülhetsz, de megreng alattad a talaj, s megmozdul az orias, leesel rola. Megkapaszkodsz egy agban, ott megpihensz, remeled feljebb tudsz majd maszni amint eröt vettel magadon, megindulsz, latva az eget, agyadban a gondolattal “Igen, arra minden jobb lesz”. Sokat maszol, majdnem elered a felhöket, szinte erzed ahogy megsimitja az arcod isten keze. Amikor leteszi a labat az orias, te pedig a földet bamulod.

 

“Ez a tyúkeszű nem jött be velem a boltba!”

Hát jó estét így hajnali kettőkor. Drága csapattársaim a felső lakásból 2 perce rabolták ki majdnem üres hűtőnket. Éjjá a kis éhenkórászok 😀 Éppenséggel most már semmi kaja nincs itthon, csak egy fél zacskó mirelit zöldség, amit valószínűleg reggelire betermelek, aztán elmegyek a mercadonába bevásárolni.
Egyre gyorsabban pereg a homokórában a homok, már csak 3 és fél hetet töltünk itt, és úgy száll az idő, (Bütyi, a kidobó szavaival élve : D) mint a huzat. Kezdem érezni, hogy itt a vége, éjszakáim néha pityergéssel töltődnek, mert van, hogy eszembe jut a búcsú szomorú pillanata. Kirajzolódik előttem a Liszt Ferenc repülőtér, mi ott állunk egymással szemben, és véget ér ez az egész. Nagyon hozzám nőtt ez az öt lökött, és nehéz lesz tőlük megválni, ilyenkor nem nagy erény a ragaszkodás, és ha csak eszembe jut, hogy vége lesz, hogy nem lesz több szívatás, Granada 10, közös ebéd vasárnap, Mercadonázás, Salobrena, Almunecar, kilátózás, történetmesélés, röhögés a másikon, oltogatás, székborítás ( : D ), esti filmnézés, patkányüldözés, papa frita, sajtos virsli, Junika stb. stb. , akkor elkezd gyűlni a könny a szememben, nem tehetek róla. Nagyon megszerettem ezt a kis csapatot, nem tudom a többiek, hogy vannak ezzel, de lelkileg már készülök, hogy fájdalmas lesz a búcsú. Ha ezt nem tenném meg, akkor utolsó nap csak a vörös szétbőgött fejemet látnák a fiúk, és utolsó emlékképnek azt hiszem az nem lenne kellemes :D.
Tényleg szaladnak a napok, nem győzöm hangsúlyozni mennyire, már gondoltam arra is, hogy kezdeményezem a pápánál, hogy halasszuk már el a Karácsonyt egy hónappal későbbre, de nem lehet. Megszerettem ezt az egészet, egyszerűen nem tudok negatívumot mondani, mert nem lehet.
Szép lassan készülök arra, hogy visszamegyünk, visszatérünk a régi  életünkhöz, egyre többet tanulok itthon egymagam, hiszen mikor visszamegyek a Karácsony miatt nem lesz elég időm tanulni, pedig Január 11-ig 8 vizsgám lesz. 7 elméleti és egy gyakorlati vizsga, amihez még kezelési tervet is kell gyártanom. Szóval lesz otthon dolgom elég. De ez még a jövő zenéje és még egyelőre itt vagyunk, szóval most következzen, hogy mi történt az elmúlt héten.
Panni itt járt nálunk, itt töltött velünk kerek négy napot. Már az első éjszaka kiírta facebookra, hogy ő nem akar hazamenni. : D Nem csodálom jó itt lenni nagyon. Nagyon jól érezte magát, meglátogatta az Alhambra-t, beleláthatott cseppet sem unalmas napjainkba, és ami a legjobb: részt is vett bennük. Meglátogatta a munkahelyeinket, hogy megnézze, hogy vagyunk. A fiúknál nem tudom mi volt, nem beszéltünk róla, vagyis velem nem. Én végig ott álltam amíg a főnökömmel társalogtak Mar és Leonardo társaságában. Azalatt a 10 perc alatt amíg diskuráltak, egy cseppet levert a víz, hiszen egy értékelést kaptam arról amit eddig csináltam. De szerencsére szinte csak pozitívumot hallottam. Az egyetlen negatív dolog amit felhozott Maribel, az az anyanyelvi tudás hiánya volt, de összességében meg van velem elégedve, és én ennek nagyon örülök.

Még előző héten nagyon sokat gondolkodtunk arról, hogy vajon érdemes lenne e Pannit elvinni a Granada 10-be, hiszen mégiscsak a tutorunk, lehet nem kéne elvetni a sulykot. Végül megtettük, elvittük, és egy nagyon jó éjszakát tudhatunk magunkénak :)) Attila biztonsági őrként jött haza, mi pedig elég jó hangulatban az alváshoz :D. Sajnos ez a pár nap elég kevésnek tűnt, elég sok dolga volt Panninak, napja nagy részét a Sici Dominusban töltötte, illetve mind a hatunkkal beszélgetett négyszemközt 1-1 órát. Volt egy igazán csak érdekes kérdése, mégpedig az, hogy hogy érzem magam ennyi fiú között, egyedüli lányként. Hát baromi jól 😀 Elmondtam neki, hogy féltem tőle eleinte, de jobban belegondolva, nem lenne ennyire összetartó a csapat ha 2 vagy több lányt küldenek ki. Igazából velünk lányokkal az a baj, hogy vagy nagyon szeretjük egymást és ezért húzzuk szét a csapatot, vagy ősi ellenségekké válunk és azért. Sajnos nagyon ritka eset az, ha nem így van, így kifejezetten örülök annak, hogy egyedül vagyok lány, bár van otthon 2 ember, akiket kicsempésztünk volna magunkkal, ide. Többször emlegetjük őket, de jó lenne ha itt lehetnének, ez a két kis idióta, de sajnos volt egy létszám limit, így ők ketten lemaradtak, amit rettenetesen sajnálok.

Más téma, csak hogy a rosszban legyen valami jó is. Már hiányzik az otthon, barátok családok stb. Egyre többet keresnek fel, interneten, telefonon, bárhol ahol elérhető vagyok, és a leggyakoribb, amit hallok az a ‘hiányzol Bogi gyere már haza.” Szóval ilyen értelemben jó lesz hazamenni, de azért maradnék még 😀 Sajnos otthonról rossz híreket kapok, az osztályom klikkesedett ez alatt a 3 hónap alatt, az összetartás picinyke jelét sem látom rajtuk, csak a  történetek hallom 1-1 embertől, ki mit csinált, hogy XY mekkora idióta,  hogy a másik még hülyébb… Lányok, nem voltatok ilyenek, ne legyen már ez. =/ Az unokatestvérem bérletet váltott a balesetire. 13 éves pont ebben a korban van, na de kérem. Két hét alatt beleszaladni az üvegvitrinbe, meg leesni a lépcsőn úgy, hogy kifordul a bokája. Az kicsit sok 😀  Szóval így kettős érzéseim vannak a hazaúttal kapcsolatban. Mennék is, meg nem is.
És most térjünk megint vissza kicsit a jelenbe. Vagyis a múltba, hiszen 24 órával ezelőtt történt az eset. Tegnap este Peti nem tartózkodott itthon, a lakásunk pótkulcsa az ebédlőasztalon hevert, az enyém meg bent a szobában. Ezzel eddig nincs baj, na de… Na de ha vagy olyan hülye, mint én, és sikeresen kizárod magad a lakásból, úgy, hogy minden cuccod ott van (ugyanis az ajtón automata zár van, kulcs nélkül kívülről kinyitni lehetetlen), akkor már elég nagy baj van. Hála az égnek, nagy szitkozódások közepette a fiúk a segítségemre siettek hajnali 1kor, és nem fogok szépíteni, gyakorlatilag az erkélyről betörtünk a lakásba. Felmásztak az erkélyre és kanalak, villák és a nagy olló árán kinyitották az erkélyajtómat, és sikeresen bejutottak a lakásba. Nah de ennek az ára is megvolt: ezentúl minden Hétfőn én takarítok náluk xD Nembaj ezt a maradék 4-et kibírom még.
Még történt velem egy érdekesebb eset, kicsit hiányzik már, hogy az utcán magyar szót halljak, így van hogy félrehallok dolgokat, ha emlékeztek még a “maradt még reggeli kifli” is ilyen volt, csak azt Peti füle generálta. Munkából hazajövet  jött velem szembe az utcán egy kis család, másfél éves gyerek ült a babakocsiban, az apja egyszer csak rámutatott, és elordította magát (kb 2 méterrel előttem) :” EZ A TYÚKESZŰ NEM JÖTT BE VELEM A BOLTBA!” majd felhúzta az orrát és sértődött arccal tovább ballagott miközben elhaladtak mellettem. Én megtorpantam, hátra fordultam, eleresztettem egy épp elég hangos “MIVAN?!”-t ahhoz, hogy a járókelők hülyének nézzenek, majd amikor rájöttem, hogy félrehallottam valami spanyol mondatot, szégyenteljesen és röhögéssel küszködve tovább “szompojogtam”. : DDDDDD Itt be is fejezném a mondókámat, így is kisregényt írtam, szóval elbúcsúzom.
Besos

Lazulás, Panni, 19 grados, Humbug

Hola Gente!
Az elmúlt héten kicsit többet adtunk a szórakozásnak, volt 3 napom amik alatt 7 órát aludtam összesen, így a vasárnap jó része alvással telt (gyakorlatilag hajnali 2-től este 6-ig húztam a lóbőrt). Ezek után nem csoda, hogy vasárnapról hétfőre nem aludtam semmit így az a nap is hosszúra sikeredett. Reggel elmentem a Dominusba a buszbérletekért, de természetesen Mar nem volt bent, így gyalog iramodtam neki a Mercadonának, és visszafelé is cipekedtem egy jó 20 percet. Pár órával később megtettem ugyanezt a kört a fiúkkal is, ugyanis Panni meglátogatott minket, és elég rendesen fel akartunk készülni erre. Természetesen Mart megint nem találtuk a Dominusban így ismét gyalogolhattunk. Pár órával később egy email miatt megint meglátogattam a fogadó szervezetünk központját, a buszbérletekért természetesen, de Mart harmadjára sem találtam bent. Már egy kicsit ideges voltam, Mar. Hazaérkeztem, hulla fáradtan összedobtam gyorsan a zcazcikit és úgy döntöttem, még mielőtt ideér Panni szundikálok picit (megjegyzem nem sok sikerrel). Végül is hét órakor ideért, Mar társaságában a buszbérletekkel együtt, így az idegességem is elszállt. Megvártük Bütyit megvacsoráztunk (Sült csirkemell filé, krumplipüré, Kukoricás rizs, zcazciki és végül egy hatalmas adag nutellás illetve lekváros palacsinta). Éjjel nagyon sokat beszélgettünk, story-zgattunk, elszórakoztattuk egymást, majd megjelent Leonardo és elvitte Pannit egy körre a városban.
Másnap vagyis tegnap vagyis kedden 😀 sokat aludtam, a fiúk átaludták az ébresztőórájukat (szerencsére nem lett baj belőle), majd én délután elmentem dolgozni. Volt egy mikrom meg egy mezom, nem kellett sok mindent csinálni, és az munka végén a főnököm megmutatott egy relaxációs kezelést ásványokkal és esszenciális olajokkal. Először azt gondoltam humbug az egész, Ááá nem hiszem el, nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Laura felfeküdt a masszírozó ágyra és elkezdtük az egészet. A chakra áramlásának függvényében meg lehet állapítani hogyan képes relaxálni egy személy. Különböző köveket és olajokat tett Maribel Laura kezébe, és egy egyszerű teszttel megállapította, hogy mennyire befolyásolja a chakra keringését. Ez a kísérlet annyiból állt, hogy Laura mindig összeszorította ugyanakkora erővel a kisujját és a hüvelykujját, Maribel pedig megpróbálta széthúzni. Ha a széthúzás nem sikerült akkor az a kő és olaj a számára megfelelő, ami éppen a kezében volt. Majd megkerestek egy pontot ugyanezzel a technikával az arcán, és ellazult. Egy kis füzetecske segítségével megállapítottuk, hogy milyen zenére képes ellazulni és indulhatott a masszázs. El is lazult. zután velem is megcsinálták. Akkor még mindig nem hittem el, hogy ilyen van. Ha jól emlékszem a jáde került ki ásványomnak, liliom olajjal (mellesleg a kedvenc virágom, és kék dobozban volt ami a kedvenc színem hoppá hoppá, mert h az olajok színe is számít). Végül megtaláltak egy pontot az arcomon és a jáde kővel lassú nyolcasokat leírva masszírozták egy percig. Nah most a zene amit kaptam, amire elvileg el tudok lazulni, az Enya, a víz hangjai illetve Vivaldi (Enyat, Vivaldit imádom, a víz hangjairól nem is beszélve, már tudom miért alszom amikor esik az eső :DD). Telitalálat. Egy perc fültő masszázs jobban kipihentetett mint 16 óra alvás. Még mindig nem hiszem el, hogy ilyen van. De ha megmasszírozom a fültövemet ásítanom kell, többszöri próbálkozás után is, szóval még a véletlen sem jöhet szóba. Érdekes és nagyon tetszik 😀 Ennyit erről.
Most 6:34 van 5:32 óta fent vagyok, felébredtem pedig későn feküdtünk le. Pannit elvittük a Mirador de San Nicolas  utána pedig megnéztük a képeket. De nem nagyon tudok most aludni, így kikommandóztam a szobám (szobánk mostmár) -ból és lecsüccsentem blogot írni. Forró teával, kis dohánnyal. Peti éppen kávét főz, készül dolgozni, közben ‘I feel good’-ot és Gerappa-t hallgat. Elvan a gyerek így korán reggel 😀 Nem bánom, hogy végre elkezdtek Gergővel dolgozni. Ne értsetek félre, imádom a Petit, de annyira jó 1-2 órát egyedül itthon elszórakozni nyugodtan, csendben, vagy a nem publikus hülyeségeimet csinálni (gondolok itt az idióta hangon éneklésre, táncolásra, fel-le mászkálásra, főzőcskézésre stb.) Már hiányzott az, hogy kicsit magam legyek. Persze külön szobánk van, értem én, de az nem ugyanaz 😀 Nah megérkezett Gergő indulnak a drágáim melózni. Szóval elköszönök most így hirtelen 😀
Un beso